Az esetek egy részében sehogy, hiszen a bankok nehezen adnak vállalkozói hiteleket fedezet nélkül. A vállalkozások nem egyenlő esélyekkel indulnak, előrejutásuk nagyban függ a cég indulásakor rendelkezésre álló tőke mennyiségétől.
Természetesen vannak, akiknek ez nem okoz gondot, de nem mindenki ilyen szerencsés. Különösen nagy a kockázat azoknál a cégeknél, akik halasztott fizetésű szolgáltatást nyújtanak és csak az általuk kiállított számlák befizetési határidejével jutnak a pénzükhöz. Nézzük, mik a szokásos eljárások és az alternatív lehetőségek a probléma megoldására.
Mi is pontosan a forgóeszköz hitel?
Két fajtája létezik, a rulírozó és az eseti forgóeszköz hitel. Az első esetben a bank által jóváhagyott összegből a hitelszámláról annyit vezet át magának a cég, amennyire szüksége van. Ilyenkor csak a számláról leemelt összeg után kell kamatot fizetni. Az eseti forgóeszköz hitelt pedig a lejáratakor egyben kell visszatörleszteni.
Ezekre akkor lehet szükség, ha nem tudja egy vállalkozás fizetni az alkalmazottait, nem tudja beszerezni a szükséges alapanyagokat, fizetni a beszállítókat, sőt, saját rövid lejáratú számlái költségeit sem tudja teljesíteni.
Sokan ilyenkor próbálnak meg valamilyen vállalkozói hitelt felvenni, de ez fedezet nélkül bizony nehéz vagy inkább lehetetlen feladat. Főleg akkor, ha nincs a vállalkozás mögött legalább egy-két sikeresen zárt üzleti év sem.
Alternatíva vállalkozói hitel fedezet nélkül – faktoring
sok-sok olyan vállalkozás van, amelyek a kezdeti nehézségek áthidalásában kellene valamilyen induló megoldást találni, hogy ne bukjanak el csak a halasztott fizetések okán. Ilyenkor jöhet jól a faktoring szolgáltatás. Keresse szolgáltatásainkat, kérjen segítséget, induljon el a sikerhez vezető úton.
Ha cége ránézésre rendben működik, ne felejtse el a biztonság kedvéért a pénzügyi mutatókat is segítségül hívni. Ezeknek a számoknak a mentén tiszta képet kaphat arról, hogyan áll cége likviditása.
Milyen mutatószámok léteznek egy cég helyzetének kimutatására?
Működő tőke
A forgóeszközök csökkentve a rövid lejáratú kötelezettségek összegével. Megmutatja, hogy a forgóeszközök (amik egy cégnek azon eszközei, melyek mozgásban vannak, tehát alapanyag, késztermék) milyen mértékben adnak fedezetet a cég rövid lejáratú kötelezettségeire.
Likviditási mutatók
A forgóeszköz osztva a rövid lejáratú kötelezettségekkel. Nagyjából ugyanazt a célt szolgálja a likviditási mutató, mint a működő tőkét megmutató értékszám, mely optimális esetben 1,2 és 2 között mozog. Amennyiben ennél nagyobb, az egyéb más problémákra utal.
Likviditási gyorsráta
A forgóeszközök csökkentve a készletek értékével, és ez osztva a rövid lejáratú kötelezettségekkel. Ennek az optimális értéke 1.
Sokféle más mutató is létezik, amelyek mind egy vállalkozás, cég működését, hatékonyságát és egyéb szempontokat hivatottak megmutatni. Ilyenek például a jövedelmezőségi és megtérülési mutatók vagy a működési és hatékonysági mutatók. A tőkeszerkezeti és eladósodottsági mutatók értelemszerűen a nevükben szereplő jellemzőket hivatottak kimutatni.
Minden mutató kapcsán levonhatjuk a megfelelő következtetést, melyek lehetnek a teljesség igénye nélkül a következők:
- Likviditási problémákat mutat, ha a forgóeszköz fedezeti mutató alacsony.
- Ha magas az adósság ráta, akkor egy cég veszélybe kerülhet, amennyiben alacsony bevételi időszakot él át.
- Eszközmegtérülési mutatóval lehet mérni, hogy a tárgyévi adózott eredményből az eszközök mekkora hányada térül meg.
Ha a mutatók elemzése pénzügyi problémákat tárt fel, keresse cégünket, vegye igénybe szolgáltatásainkat, hogy Ön is sikeres és elégedett céget tudhasson magáénak.