A cégek életében teljesen megszokott dolog, hogy a növekedés fenntartása vagy a normál működés biztosítása érdekében esetenként hitelhez kell folyamodni. Erre azért van szükség, mert a vevői oldalról beérkező forgalom nem biztosít elegendő tőkét akár a fejlesztések, beruházások, akár a mindennapi teendők finanszírozásához.
Természetesen hitelek kapcsán is számos megoldás áll az érdeklődők rendelkezésére. Olyannyira, hogy egy, a témában kevésbé jártas cégvezető nehezen is láthatja át, hogy a vállalkozásának aktuális helyzete egész pontosan melyik megoldást indokolja leginkább.
Pontosan ezért tartottuk fontosnak, hogy készítsünk egy átfogó képet a cégek számára elérhető finanszírozási formákról, azok előnyeiről, valamint a különféle csoportosítási lehetőségekről.
A hitelek fajtái és csoportosításuk a lejárat, valamint a hitel tárgya szerint
A rövid lejáratra felvett hitelek kapcsán legfeljebb egy éves futamidővel tudunk kalkulálni. A középlejáratú hitelek folyósítása hozzávetőlegesen kettő és öt év közötti időszakra történik. Míg a hosszú lejáratú hitelek rendszerint hat és húsz év közötti időtávra szólnak.
Ami a hitel tárgyát illeti, úgy a beruházási, valamint a forgóeszköz hitel áll a vállalkozások rendelkezésére. Előbbinél a bank úgymond meghitelezi a cég későbbi cash-flow-ját, míg az utóbbi tovább osztható átmeneti forgóeszköz lekötést finanszírozó rövid lejáratú hitelekre, illetve a tartós forgóeszköz lekötést finanszírozó közép lejáratú kölcsönökre.
A bankok részéről a folyó működés támogatásának leginkább használt eszköze a rövid lejáratú forgóeszköz hitel. Ez segíthet finanszírozást nyújtani a készleteknek, vagy a vevőkkel szembeni kintlévőségeknek a megemelkedésére, vagy pedig pótolni a források időleges mérséklődése esetén a hiányt.
Hitelek devizanem és fedezet szerint
Devizanem tekintetében el lehet különíteni a forint hiteleket, a deviza hiteleket, valamint a deviza alapú hiteleket is. Utóbbi kapcsán a folyósítás, valamint a törlesztés forintban történik, ellenben a felvett kölcsön és a törlesztések devizában vannak nyilvántartva.
Fedezet szerint pedig a fedezet nélküli (bianco) hitelek képezik az egyik csoportot, míg a fedezettel bírók a másikat. Előbbire nagyon kevés példa van, leginkább a nagyvállalatok legjobb minősítéssel rendelkező tagjai tudnak ilyenhez folyamodni.
A megfelelő alternatíva a fedezet nélküli hitelre
Egy likviditási nehézségekkel küzdő vállalkozás számára sokszor gondot okoz beszerezni a szükséges alapanyagokat, fizetni a beszállítókat és finanszírozni a normál működést. Ilyen esetekben fedezet nélkül hitelhez jutni szinte lehetetlen.
Erre a szorult helyzetre kínál valós megoldást a faktoring. A szolgáltatás igénybevételéhez ugyanis nem szükséges fedezetet biztosítani, a faktor cég kizárólag a vevők fizetőképességét vizsgálja. Amennyiben az átvilágítás pozitív eredménnyel zárul, akkor mindössze néhány nap alatt folyósításra is kerül a kint lévő számlák bruttó értékének 80-90%-a.
Ezzel a megoldással tehát egyszerűen és gyorsan pénzhez juthat a vállalkozás, bármiféle kockázat nélkül.
Amennyiben bármilyen kérdése van a faktoring kapcsán, akkor bátran keressen minket elérhetőségeink valamelyikén. Munkatársaink szívesen állnak rendelkezésére.