A visszkeresetes faktoring jellemzői

A visszkeresetes faktoring jellemzői

Jelen cikkünkben a visszkeresetes faktoringgal foglalkozunk. Tisztázzuk a jelentését, valamint bemutatjuk a visszkereseti jog érvényesítésének menetét is.

A faktorálás számos esetben előnyösebb megoldást kínál a likviditási gondokkal küzdő vállalkozások számára, mint például egy banki kölcsön. A faktoringnál ugyanis nincs szükség fedezet biztosítására, mindössze a kint lévő számlák adósainak fizetőképessége kerül átvilágításra.

Ennek a megoldásnak az egyik változata a visszkeresetes faktoring, amely egyébként Magyarországon a leginkább elterjedtnek számít. Pontosan ezért lenne fontos, hogy lehetőség szerint minél több vállalati döntéshozó ismerje meg a fogalmát, valamint legyen tisztában a feltételeivel.

 

A visszkeresetes faktoring legfontosabb jellemzői

A tranzakció keretei között a faktorcég készpénz fejében megvásárolja a partner számláit, ugyanakkor a vevő kötelezettségének a megelőlegezéséből származó kockázat továbbra is marad a szállítóé.

Amennyiben ugyanis a vevő végül nem rendezi a tartozását, úgy a faktorcégnek jogában áll a szóban forgó számlát visszavásároltatni a partnerrel. Ez a gyakorlatban egyébként a már folyósított előleg visszafizetését jelenti.

A visszkeresetes faktoring ennek megfelelően azon cégek számára kitűnő megoldás, ahol a vevők jó minőséget képviselnek. Ezeknél a jellemzően kis- és középvállalati ügyfeleknél ugyanis meglehetősen nehéz feladat banki kölcsönhöz jutni. Ha a vásárlók jellemzően rendezik a tartozásukat, akkor nem jelent nagy kockázatot a visszkeresetes faktoring igénybevétele.

 

A visszkereseti jog érvényesítésének menete

A szerződésben meghatározott türelmi időszak ideje alatt nem történik késedelmi kamat felszámítás, miközben a faktor folyamatosan felszólítja a vevőt a fizetésre.

Miután lejár a türelmi időszak, késedelmi kamat kerül felszámításra. Hogyha a vevő a keretszerződésben rögzített periódus lejártáig sem teljesít, akkor a faktor jogosulttá válik visszaengedményezni a kiegyenlítetlen kintlévőséget a partnerre.

Szerződéskötés, illetve faktoring kérelem előtt tehát érdemes alaposan átgondolni újra a vevők fizetési hajlandóságát. Amennyiben a késések ellenére a vásárlók rendre eleget tesznek a fizetési kötelezettségeiknek, úgy nem áll fenn a visszkereseti jog érvényesítésének a kockázata. Ellenkező esetben viszont számolni kell azzal, hogy a határidőre nem rendezett számlák visszaengedményezése meg fog történni.

Ha ezekre a szempontokra sikerül odafigyelni, akkor továbbra is egy rendkívül kedvező megoldásnak számít a visszkeresetes faktoring egy likviditási nehézségekkel küzdő cég számára. Sokkal inkább járható út ugyanis ez, mint egy hosszasan és nehezen igénybe vehető banki kölcsön.

 

Faktorálás megbízható faktor által

Cégünk valamennyi munkatársa elkötelezett az ügyfelek pénzügyi stabilitásának megteremtéséért végzett munkában. A többéves sokrétű tapasztalatnak, valamint a mély szakmai tudásnak is köszönhető, hogy cégünk a legnagyobb hazai független faktorcégnek számít.

Amennyiben a visszkeresetes faktoring, akár más jellegű megoldás kapcsán van szüksége professzionális segítségre, szívesen állunk rendelkezésére. Elérhetőségeink bármelyikén fel tudja venni velünk a kapcsolatot, és munkatársaink készséggel válaszolnak minden kérdésére.

Az AZONNAL felszabaduló likviditással növelheti versenyképességét

A vállalkozásfinanszírozás nem kell, hogy elérhetetlen, időigényes, bonyolult és drága legyen. A faktorálással minimális adminisztráció mellett javul és tervezhetővé válik a likviditás.

Rugalmas és könnyen elérhető pénzügyi megoldást kínálunk Ügyfeleinknek, akár 24 órán belül.

 

További cikkek

Az űrlap kitöltésével semmilyen kötelezetességet nem vállal.

INGYENES REGISZTRÁCIÓ

Váltsa porosodó számláit akár még aznap készpénzre!

TOVÁBBI TEENDŐI

Töltse ki ezt az űrlapot!

Kérljük az adatait minél pontosabban adja meg, hiszen ezeken az elérhetőségeken értesítjük majd a faktoringhoz szükséges következő lépésekről!

Töltse fel a szükséges dokumentumokat!

Egyszerű és igényes felhasználói felületünk akár a telefonjáról is játszva végigvezeti majd az eddig száraz adminisztrációs folyamaton.

Kezdje faktoráltatni a számláit!

Ha megfelelően töltötte fel a dokumentumokat és mindent rendben találunk, folyósítjuk az ön által faktorálandó számlákat (ezt valós időben követheted)!

BÁV Faktor Favicon

A BÁV Faktor Zrt. a legnagyobb hazai bankfüggetlen faktorcég. Nálunk a lehető leggyorsabban és legegyszerűbben megoldhatja vállalkozása finanszírozását.

Kapcsolat

90%

Ellenőrizze és szűrje ki a kockázatos partnereket

A lenti űrlapon adja meg a keresztnevét és az e-mail címét, majd pipálja be a dobozt és perceken belül Önnél is lesz a csekklista. Ilyen egyszerű!