A faktoring jellemzői közül szinte kizárólag pozitív dolgokat tudunk kiemelni. Elvégre egy olyan megoldásról van szó, amely valamennyi érintett félnek előnyös lehet. Hiszen hatékony megoldást kínál a kedvezőtlen financiális helyzetben lévő vállalkozás számára, miközben a faktorcég is a pénzénél lesz.
Ráadásul a szolgáltatást igénybe vevő vállalkozás el tudja kerülni azt a kockázatot, hogy egy banki hitel felvételével növelje eladósodottságát ,.emellett fedezet nélkül is hozzá tud jutni a működéshez és növekedéshez szükséges pénzösszeghez.
A faktoring jellemzőivel tehát érdemes tisztában lennie valamennyi döntéshozónak. Így, ha a cég bármely oknál fogva pénzügyi nehézségekkel szembesül, akkor kéznél lesz a megoldás.
A faktoring gyakorlati jellemzői
A faktoring meghatározását tekintve követelés engedményezést, követelés vásárlást jelent. . Az egyik fél a faktorcég, a másik pedig az árut vagy szolgáltatást halasztott fizetéssel értékesítő társaság. Utóbbi számára nehézségeket okozhat a növekedés fenntartásában, illetve a normál működést illetően is, ha ezen halasztott fizetésű számlák kiegyenlítése nem történik meg időben.
A faktor cég ezen kintlévőségek megvásárlásával nyújthat segítséget. A folyamat első lépéseként a kintlévő számlák, illetve a velük kapcsolatos ügyfelek átvilágítása történik meg. Amennyiben a vizsgálat pozitív eredménnyel zárul, és a faktor biztosítékot lát a későbbi befizetésekre, létrejöhet a két fél között a megállapodás.
Ennek keretei között a szolgáltatást igénybevevő vállalkozás mindössze néhány napon belül hozzá is juthat a számlák értékének 80-90%-ához. Ezzel rendezni tudja az esetleges tartozásokat, és stabilizálni tudja a működést.
A faktoring tehát alapvetően egyszerű adás-vételi folyamat két fél részvételével. Nem igényel bonyolult átvilágítást, és alapvetően rövid időn belül megoldást kínál.
A faktoring jellemzői hosszabb távon
Láthatjuk tehát, hogy a faktoring segítséget jelenthet a bajba jutott vállalkozások számára. Ettől függetlenül nem csak eseti jelleggel érdemes rá gondolni.
A faktorálás lényege ugyanis épp a folyamatosság. Pontosan ezzel lehet ugyanis azt elérni, hogy a likviditási helyzet a leginkább optimális legyen. Ennek megfelelően nagyon is bevett gyakorlat, hogy a faktorcég, illetve a szolgáltatást igénybe vevő vállalkozás között hosszabb távra szóló keretszerződés jön létre.
A folyamatos együttműködés kellő biztonságot ad mindkét félnek, ami megadja a szükséges alapot a tartós növekedéshez és fejlődéshez.
Faktoring a BÁV Faktor segítségével
Cégünk valamennyi munkatársa azon dolgozik, hogy a szakértelmüket és tapasztalatukat felhasználva hatékony segítséget nyújtsanak a javítva ezzel a cégek likviditási helyzetét.
Az általunk kínált szolgáltatás mindkét fél számára előnyös, átlátható és bevált megállapodás. Hosszabb távon gondolkodva megalapozhatja a stabil működést és a tartós növekedést .
Amennyiben akár a faktoring szolgáltatás, akár bármilyen más téma kapcsán kérdése merülne fel, az elérhetőségeink bármelyikén szívesen állunk rendelkezésére.